2013. július 19., péntek

Festmény újrahasznosítás

Az úgy volt, hogy az albérleti lakásunk egyik falát díszítette, mondhatnám uralta a Lila ruhás nő. Kifejezetten kezdtem úgy érezni, hogy ez a nő folyton figyel engem. Nem mintha valami titkos tevékenységeim lennének, de ami sok, az sok.  Persze, ha Szinyei festette volna és nem csak egy poszter lapulna az üveg alatt, akkor azért elviselném :)


Viszont mivel albérlet, ezért nem csinálhatok semmi olyasmit a berendezéssel, ami nem visszafordítható, ezért úgy gondoltam, hogy a festményt újrahasznosítom.


Vettem egy számunkra nosztalgikus érzést kiváltó szövetet, természetesen tenger a témája, mi más ?


Az anyagot méretre vágtam, és a fiam segítségével ragasztópisztollyal ráragasztottuk az üvegre. A szegélyen egy durva, nyers kötelet vezettem végig, szintén ragasztópisztollyal ragasztottam fel.


Mivel a párom a tenger szerelmese, és mostanában nem jutunk oda, ezért a lányom javaslatára belevontuk a díszítésbe a tengerparton gyűjtögetett kedvenc kavicsainkat, üvegdarabokat, kagylókat, csigákat is.
A fiam pedig ráakasztott néhány horgászós alkatrészt is, így lett kerek az egész :).
Nem akartuk túlzsúfolni, úgyhogy igyekeztünk csak a kedvenceinket kiválasztani.




 Persze biztos most sokan elszörnyülködnek, hogy képes voltam ezt a klasszikus képet lefedni egy anyaggal, de bízom benne, hogy azért lesz akinek szintén tetszik majd :)


                                                                                          Szeretet és nagy ölelés :)

                                                                                                   Dia           
  

~*~

... és köszönöm, hogy benéztél :)

Google+

HA NEM AKARSZ EGY BEJEGYZÉSEMRŐL SEM LEMARADNI

:

Add meg az e-mail címed, hogy megkapd a frissítést a postaládádba !

Népszerű bejegyzések